LEGFRISSEBB : NOVELLAPÁLYÁZAT. "Behunyták a szemüket már az égiek is" |
NOVELLAPÁLYÁZAT. "Behunyták a szemüket már az égiek is"
2007.11.07. 02:28
A www.darkcorners.hu novellapályázatot hirdet Behunyták a szemüket már az égiek is címmel, minden olyan Magyarországon élő írónak, akinek még nem jelent meg önálló kötete.
A www.darkcorners.hu nem véletlenül választotta pályázatának címéül a fenti mondatot. Úgy éreztük, jelenkorunkban már annyi szörnyűség történik nap mint nap, melyekről - ha szeretnénk, ha nem - akkor is tudomást kell vennünk. Emiatt a pályázaton részt vevő írók feladatául azt tűztük ki, hogy egyéni értékrendjüknek és látásmódjuknak megfelelően megtalálják, és magyarázatot adjanak novellájukban a pályázat címére minél ötletesebb és egyénibb formában. A beérkező írásoknak tartalmazniuk kell a fantasztikus irodalomra (fantasy, sci-fi és horror) jellemző elemeket is, vagyis lehetőség van műfaji diffúzióra (például: romantikus horror), így minden szerző kiteljesedhet írásában. A fantasztikus irodalom megkötéssel szeretnénk elősegíteni és bizonyítani, hogy az e kategóriába tartozó alkotások is lehetnek értékesek, amellett hogy büszkélkedhetnek szépirodalmi értékekkel.
A pályázat támogatói közé sikerült megnyernünk a témával foglalkozó hazai újságírás és könyvkiadás ismert alakjait is. A beérkezett írásokat Bolváry Gábor (a Dark Corners főszerkesztője), Böjtös Gábor (a Fangoria Horrormagazin főszerkesztője), Michael Mansfield (író), Szitás Attila (a Dark Corners és a Fangoria Horrormagazin újságírója), Varga Bálint (az Agave Könyvek ügyvezető igazgatója és fordítója) és Nemere István (író) értékelik 5-10 mondatban a weboldalon. December 15-étől pedig az oldal regisztrált felhasználói is értékelhetik a beküldött alkotásokat.
Minden jelentkező csak egy írással pályázhat!
A novellák szóközökkel együtt minimum 10000, maximum 50000 karakter terjedelműek lehetnek.
A pályázat győztesei értékes könyv- és filmcsomagokat nyerhetnek a pályázat támogatóinak felajánlásainak köszönhetően.
A pályázat támogatói: Agave Könyvek, Fangoria Horrormagazin, John Cure Online, Outline Group Kft., Tinta-Klub, Ultrafilm Kft.
Az írásokat a palyazat@darkcorners.hu email-címre várjuk.
Beküldési határidő: 2007. december 31.
Minden további információ letölthető a palyazat.darkcorners.hu címről, vagy kérdéseitekre választ kaphattok a www.darkcorners.hu Fórumán.
|