Itáliai pofonözön mindenekfelett

Belegondoltak már abba, melyik színész(páros) filmjeiből idéznek a legtöbbet napjainkban is, már persze ha a szituáció úgy hozza?

Legyen szó bármelyik alkotásukról, a hetvenes, de főleg a nyolcvanas esztendőkben gyakorta fordult elő a honi filmszínházak esetében, hogy a pénztárak előtt kígyózó sorok álltak.

Sokak – köztük jelen sorok írójának is – nagy kedvenceiről lesz szó az alábbiakban, azaz a Bud Spencer-Terence Hill duóról.

A jószívű melák és a csavaros eszű ravasz fickó történetei meghódították nem csupán az öreg kontinenst, de Amerikát is. Nem véletlenül. Gondoljanak csak bele, már a fentebb megfogalmazott, kvázi Stan és Pan effektus mosolyt csal az arcokra.

A Carlo Pedersoliként (Bud) és Mario Girottiként (Terence) anyakönyvezett itáliai művészek között kereken tíz esztendő a korkülönbség, ugyanis míg Spencer idén már a hetvennyolcadik évébe lép, addig Hill nem csupán amiatt látszik fiatalabbnak társánálés jó barátjánál, mert később született, hanem mert plasztikai sebész segítségét is igénybe vette, hogy kellőképpen fiatalos maradjon.

Sokan úgy vannak a két csirkefogóval, hogy nem minden történetüket szeretik. Mindez persze nem a véletlen műve, ugyanis spagettiwesternjeik után következett a széles nagyközönség körében hatalmas sikert arató történetek.

Mindezen túl például az „Az ördög jobb és bal keze” méltán kerülhet a vadnyugati művek klasszikusai közé. A folytatás is kasszasikereket hozott. A Különben dühbe jövünk (1973) és a Bunyó karácsonyig (1994) között eltelt több mint két évtizedben egymást múlták felül a produkciók. A rosszmájúak szerint „egy kaptafára” íródtak a sztorik, no de ugyanez elmondható Jackie Chan vagy éppen Chuck Norris esetében is.

Az elmúlt esztendőkben a magyarországi DVD-piac beindulását követően több kiadó (Jupiter Film, FF Film, RTL Filmklub) is elkezdte megjelentetni a hetvenes-nyolcvanas esztendők klasszikus vígjátékait, mi több, a televíziós csatornák még hétvégi csúcsidőben, azaz a kora esti órákban is négy-hatszázezer nézővel számolhatnak. Ami valljuk meg, nem kis teljesítmény abban a világban, amikor már kihaltak az „igaz hősök”, és a számítógépek grafikái által életre gerjesztett alkotások örvendenek egyre nagyobb népszerűségnek.  

Legismertebb közös filmjeik:

Az ördög jobb és bal keze 1-2. (1970, 1972), Különben dühbe jövünk (1973), Mindent bele, fiúk! (1973), Morcos misszionáriusok/Fordítsd oda a másik orcádat is! (1974), Bűnvadászok (1976), És megint dühbe jövünk (1978), Én a vizilovakkal vagyok (1979), Kincs, ami nincs (1981), Nyomás utána! (1982), Nincs kettő négy nélkül (1984), Szuperhekusok (1985), Bunyó karácsonyig (1994)

Néhány idézet filmjeikből:

„Bunkó vagy, Bugsy!” (És megint dühbe jövünk)

„Aki fogad, az veszít. Én pedig nyerni szeretek!” (És megint dühbe jövünk)

„Megfogadtam, hogy nem fogadok!” (És megint dühbe jövünk)

„Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb!” (Bűnvadászok)

„Á, én nem keresem a bajt!” – „Csak valahogy mégis mindig megtalálod.” (Az ördög jobb és bal keze)

„Az úr majd szépen bocsánatot kér, és el van intézve” (Nyomás utána)

„Aki barátot talál, kincset talál. Vagy mégsem?” (Kincs, ami nincs)